Ha el akarjuk érni, hogy az Uniót valódi geopolitikai szereplőként ismerjék el, akkor nem lesz elegendő a belső egységünk megerősítésére hagyatkozni. Át kell kalibrálnunk a stratégiai iránytűnket is, összehangoltabban igénybe véve politikai és gazdasági eszközeinket, továbbá hatékonyabban azonosítva nemcsak a kockázatokat, hanem a lehetőségeket is. Ezért érveltem megbízatásom kezdetétől fogva amellett, hogy Európának el kell mélyítenie kötelékeit a latin-amerikai és a karib-tengeri országokkal.

Annak a minőségi ugrásnak a megtételéhez, amelyre szükségünk van, először meg kell erősítenünk a legmagasabb szinten folytatott politikai párbeszédet. De annak biztosításához, hogy erőfeszítéseink hitelt érdemlőek legyenek, meg kell valósítanunk a Mexikóval és Chilével meglévő társulási megállapodások korszerűsítését is, továbbá alá kell írnunk az afrikai, karibi és csendes-óceáni közösséggel a megtárgyalt Cotonoui Megállapodást követő megállapodást, meg kell erősítenünk a társulási megállapodást a közép-amerikai országokkal, és véglegesítenünk kell az EU–Mercosur-megállapodást.

Noha a kereskedelem e megállapodások mindegyikében fontos szerepet tölt be, egyikük sem tekinthető pusztán kereskedelmi megállapodásnak. A legösszetettebb közülük az EU–Mercosur-megállapodás, amelyről több mint két évtizede tárgyalunk. Lehet, hogy a tangó úgy szól, hogy húsz év semmiség, de ebben az esetben túl hosszú idő.

A múlt hónapban Dél-Amerikában járva alkalmam volt találkozni Argentína, Paraguay és a Mercosur soros elnökségét jelenleg ellátó Uruguay vezetőivel. Nemrég pedig gratuláltam Brazília megválasztott elnökének, Luiz Inácio Lula da Silvának választási sikere alkalmából. E beszélgetések mindegyikének az EU–Mercosur-megállapodás volt az elsődleges témája. Arra törekedtem, hogy átadjam ezeknek a vezetőknek azt az üzenetet, hogy nagyon is él a politikai akarat ennek a kölcsönösen előnyös megállapodásnak a véglegesítésére.

El kell ismerni, hogy elcsépelt a „stratégiai” jelző. Az EU–Mercosur-megállapodásra azonban nincs ennél megfelelőbb jelző. Bár vannak, akik ellentétes érdekekre hivatkozva nem értenének ezzel egyet, de ennek a megállapodásnak a véglegesítése mellett megkerülhetetlen érvek szólnak.

Először is, az EU–Mercosur-megállapodás sokkal több, mint egy kereskedelmi megállapodás. Mély politikai jelentőséggel bíró eszköz, amely azáltal, hogy előbbre viszi a párbeszédet és az együttműködést, megpecsételné a stratégiai szövetséget azon két régió között, amelyek a világon a legszorosabban összehangolódtak érdekeik és értékeik tekintetében, valamint hasonló elképzeléssel rendelkeznek a megvalósítani kívánt társadalmakat illetően.

Ráadásul az Atlanti-óceán mindkét partján arra törekszünk, hogy túlzott függőségeink csökkentésével megerősítsük stratégiai autonómiánkat és fokozzuk gazdasági rezilienciánkat. Az autonómia azonban nem elszigetelődést jelent, hanem az értékláncok diverzifikálását, amihez pedig a megbízható gazdasági és politikai partnerekkel való együttműködésre van szükség.

A világ két legnagyobb – együtt több mint 700 millió lakost számláló – kereskedelmi közösségét összekapcsoló EU–Mercosur-megállapodás az EU által valaha megkötött legnagyobb kereskedelmi megállapodás lenne. Ez lenne egyúttal a Mercosur első átfogó kereskedelmi megállapodása is, ami megerősítené a csoportosuláson belüli integrációt.

A közös szabályok ajtókat nyitnának e két nagy piac között, és mindkét oldalon valódi üzleti lehetőségeket teremtenének, Európában és Latin-Amerikában egyaránt elősegítve színvonalas munkahelyek létrejöttét. A megállapodás – elismerve, hogy térségeink helyzete gazdasági szempontból aszimmetrikus – leszögezi, hogy a kereskedelmi nyitásra fokozatosan kerülne sor, biztosítva ezáltal az érintett ágazatok számára a korszerűsödéshez és a versenyképessé váláshoz szükséges időt.

A Mercosur-országok többet kívánnak exportálni Európába, ugyanakkor nem akarnak pusztán nyersanyag-kitermelési erőforrások exportőreivé redukálódni. Fejleszteni kívánják termelési és kiviteli kapacitásaikat, az innováció és a technológia révén növelve természeti erőforrásaik értékét, igazodva egyúttal szigorú társadalmi és környezeti normákhoz.

Az EU–Mercosur-megállapodás mellett szóló harmadik érv az, hogy képes előremozdítani az éghajlat-politikai intézkedéseket és a környezet védelmét. Valójában az EU és a Mercosur közötti, 2019-ben elért politikai megállapodás volt a maga nemében az egyik első olyan eszköz, amely hivatkozott a párizsi klímamegállapodásra. Európában azonban kétségek támadtak ezen elkötelezettség mértékét illetően, különösen az Amazonas-vidéken zajló erdőirtás elmúlt évekbeli gyorsuló ütemét figyelembe véve. Európában egyesek azzal érvelnek, hogy az egyetlen hiteles előrelépési lehetőség az önálló uniós jogalkotásban rejlik. Nem lehet azonban úgy megváltoztatni a világot, hogy közben elszigetelhetjük magunkat. Szabályozási keretrendszerünknek fokozottabb nemzetközi párbeszéddel és együttműködéssel kell párosulnia, amelynek középpontjában a közös kötelezettségvállalások tisztázása és a fenntarthatóbb értékláncok kiépítése áll.

Brazília megválasztott elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva egyértelművé tette, hogy meg kívánja védeni Brazília demokráciáját, be akarja gyógyítani a brazil társadalom sebeit, előbbre akarja vinni a társadalmi igazságosság ügyét, és fel akarja lendíteni a gazdaságot, kezelve mindeközben az éghajlatváltozás és az Amazonas-vidéken zajló erdőirtás problémáját is. Az EU-val kötendő megállapodás támogatná ezt az erőfeszítést azáltal, hogy lehetővé tenné az ismeretek megosztását, a különböző normák javítását, a környezetvédelem megerősítését és a fenntartható termelési módok alkalmazását. Az európai fél javaslatot fog tenni egy kiegészítő eszközre, amelyben pontosan meghatározzuk a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos közös vállalásainkat.

Végül pedig: az EU–Mercosur-megállapodás nem végcél, hanem valaminek a kezdete. Elindulást jelent egy közös úton, és megteremti az ahhoz szükséges intézményi keretet, hogy számos különböző, kölcsönös érdekű területen elő tudjuk segíteni az együttműködést: az emberi jogok védelmétől és a fenntartható fejlődéstől kezdve a digitális gazdaság szabályozásáig és a szervezett bűnözés elleni küzdelemig. Ez a megállapodás fel fogja lendíteni kapcsolatainkat, mégpedig nemcsak a kormányok és az intézmények szintjén, hanem a parlamenti képviselők, a civil társadalom, a vállalkozók, a diákok, az egyetemek, a tudósok és az alkotók között is.

Ideje elhagyni a rövid távú taktikákon alapuló gondolkodás útját. Az óriások világában az EU és a Mercosur együtt a világ lakosságának csupán 10%-át, a globális GDP-nek pedig mindössze a 20%-át teszi ki. Ha Európa és a Mercosur befolyással akar rendelkezni, akkor az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás kötelező stratégiai lépést jelent. 2023 második félévében Brazília a Mercosurban, Spanyolország pedig az EU-ban látja majd el a soros elnöki teendőket, ami kiváló lehetőséget kínál annak a lendületnek a megadásához, amelyre az EU–Mercosur-kapcsolatokban szükség van.