EUvsDisinfo: hogyan lehet négy év alatt 6500 dezinformációs esetet leleplezni?

10.10.2019

Több száz elemzés, több ezer eset, több mint 14 ország közreműködői, több mint 20 államot és nyelvet felölelő munka – az EUvsDisinfo dezinformáció elleni tevékenységének eddigi mérlege

 

A Lvivi Egyetemen azok a hallgatók, akik orosz közösségi oldalakat használtak nem fognak átmenni a vizsgákon – ez volt az EUvsDisinfo adatbázisban (külső link) nyilvántartásba vett és leleplezett első Kreml-párti dezinformációs eset (külső link) lényege. Valójában a Kreml-párti média az egyetem egyik tanárának személyes posztját nagyította fel aránytalanul, maga az egyetem hivatalosan cáfolta az állítást. 

 Az Európai Tanács 2015-ben fogadta el azt a megbízatást, amely lehetővé tette egy új kommunikációs csoport létrehozását az Európai Külügyi Szolgálaton belül. Az új szervezeti egység, mely azt a feladatot kapta, hogy szembeszálljon az Oroszország által folytatott dezinformációs kampányokkal, hamarosan meg is kezdte munkáját. Később a csoport küldetése az európai uniós politikáknak és értékeknek a keleti szomszédságban való terjesztésével és előmozdításával, továbbá a független média támogatásával egészült ki. 

 Megalakulásakor a csoport hét főből állt, akiknek az volt a feladatuk, hogy leleplezzék a dezinformációt és felvértezzék ellene Európát. A csoport munkatársai több nyelven figyelemmel kísérték a Kreml-párti médiát, adatbázist hoztak létre a dezinformációnak bizonyuló esetek gyűjtésére, melyeket az EUvsDisinfo (külső link) webhelyen – az első ilyen jellegű honlapon – fel is tártak. 

 Négy évvel később, több mint 6500 sikeresen feltárt dezinformációs esettel a tarsolyában az EUvsDisinfo az Európai Külügyi Szolgálat égisze alatt immár kiteljesedett projektként több mint 20 országra kiterjedően figyeli és gyűjti a Kreml-párti dezinformációt. A célországok között szerepelnek az EU tagállamai, a keleti partnerországok, a Nyugat-Balkán és a déli partnerség országai. Az EUvsDisinfo munkatársai által végzett munka több száz médiaorgánumban, több mint 15 nyelven kapott nyilvánosságot Európa-szerte, illetve Európán kívül is. A projekt sikere döntő szerepet játszik az arról folyó vitában, hogy miként kell kezelni a dezinformációt, és hogyan tehetjük ellenállóbá vele szemben a társadalmunkat. A kutatók világszerte felhasználják az EUvsDisinfo eszközeit.

 Az EU a Kreml-párti dezinformáció elleni küzdelemben tanúsított elkötelezettségének köszönhetően komoly eredményeket ért el az EUvsDisinfo projekt létrejötte óta. Számos uniós intézmény, tagország, nem kormányzati szervezet, cég és tömegtájékoztatási eszköz vesz részt a demokratikus berendezkedés védelmét szolgáló erőfeszítésekben. 

A dezinformáció leküzdéséhez azonban mindannyiunkra szükség van. Minél többet tudunk a jelenségről, annál sikeresebben tudjuk megvédeni magunkat és a társadalmat e toxikus, megosztó és veszélyes vitákkal szemben. Éppen ezért az EUvsDisinfo nemrég megújult honlapja továbbra is támogatja törekvésükben azokat a kutatókat, újságírókat és magánembereket, akik szeretnék megérteni a Kreml-párti dezinformációt, és szeretnék magukat felvértezni ellene. Az EUvs Disinfo online keresőmotorja (külső link) az egyetlen nyilvánosan elérhető dezinformációseset-kereső eszköz a világon. Az adatbázisban nyelv, ország, dátum vagy kulcsszó alapján lehet keresni. A legfrissebb esetek közé tartoznak az éghajlati válságot és a híres fiatal aktivista, Greta Thunberg személyét és tevékenységét övező félrevezető információk, a második világháború történelmének újraírására tett kísérletek, az Európai Parlament szerepével kapcsolatos híresztelések és még folytathatnánk a sort. 

A webhely egy online könyvtárat (külső link) is magában foglal, mely a nyilvánosan elérhető Kreml-párti dezinformációval foglalkozó tanulmányok legkiterjedtebb gyűjteményével büszkélkedhet. A gyűjteményben a tudományos publikációk, újságcikkek és országspecifikus esettanulmányok mellett internetes trollokról és botokról szóló, továbbá Kreml-párti taktikákat ismertető információk is találhatók. Több mélyreható esettanulmány is rendelkezésre áll a honlapon, ilyen például a malajziai 17-es légijárat katasztrófájával, illetve a Szergej Szkripal megmérgezésével kapcsolatos dezinformációval foglalkozó tanulmány.

Amíg a megbízható információk és a manipuláció, a valóság és dezinformáció közötti harc folytatódik, az EUvsDisinfo is folytatja munkáját, hogy segítsen mindenkinek tájékozottságon alapuló, független döntéseket hozni.


Lásd még